LÁTVÁNYOSSÁGOK ÉS ÉRDEKESSÉGEK


Pakostane Biogradtól 5 kilométerre a tenger és a Vrana tó előtti keskeny földnyelven fekszik. Egy kis, 2000 fős halászfalú. Pakostane Horvátország igen különös települése, ugyanis a települést két oldalról határolja víz. Délről a tenger, míg északról a Vrana tó veszi körbe. Ennek köszönhetően, itt még több halas étel van az éttermekben, mint Horvátország más vidékein. Mivel egy kis településről van szó, így egy Pakostane nyaralást a nyugalom, a napsütés és a tenger jellemzi.


A városka előtt három sziget fekszik. Ezek olyanok mint az anyától, az anyaföldtől elszakadó gyerekek: még a földhöz tartoznak, de már mennének. A három szigetet a helyiek hit, szeretet és szerelemnek hívják, melyek egyben a kereszténység legfőbb értékei.


A legkisebb sziget a városi stranddal szemközti Szent Jusztin sziget. Ő a hit szigete. Itt egy kis templom található. Amikor a férfiak kimentek halászni a tengerre, a nők áteveztek és itt imádkoztak, hogy mindenki épségben térjen haza. Ma kis hajókat, kenukat lehet bérelni és átevezni, megpihenni illetve fürdőzni egy kicsit.


Pakostane már a kőkörszaktól lakott. A rómaiak számára is ismert település volt. Mivel vizben gazdag hely Pakostane, így helyőrséget, majd római kikötőt és villákat építettek ide. Sok helyen még ma is felfedezhetőek az egykori római villák, víztörők és mólók maradványai.
A XV. században a horvát-magyar királyok idejében is jelentős település volt, ámbár ekkor Pakosene néven tartották számon. A XVI. században, a török támadások idején megerősítették a települést, hatalmas várfalat emeltek az óváros köré.
Sajnos mára alig maradt meg valami a római palotákból, illetve az egykori várfalakól. Ma Pakostane a Biogradi riviéra egyik legjelentősebb, legszebb települése. Minden nyáron turisták ezrei érkeznek ide a Föld minden tájáról. Az épségben megmaradt látnivalók, mind az óvárosban vannak.